Csak egy konferencia - megjelent az Új Forrásban

Tél volt, vagy késő ősz. Az utolsó vonaton ültem Grazból Budapest felé, de Bécsben le kellett szállnom, és nem értem el az utolsó csatlakozást. Kivettem egy szobát a HauptBahnhof egyik szállodájában. Késő volt, fáradt voltam, enyhén bosszús, de amint a szobába léptem, mint mindig elfogott az a lazaság, amit kizárólag szállodai szobákban érzek. Ledobtam a bőröndöt, forró zuhanyt vettem, elnyúltam a frissen vetett ágyon, majd magamra kaptam a farmerem, a pulcsim, belebújtam a cipőmbe és a lementem a lobbiba. A lift gyorsan vitt le a hetedikről, mindig magas emeleti szobát kérek. Huszonkét-emeletes házban nőttem fel, szeretem az épületet függőlegesen érzékelni. A lobbiban a designer-fotelbe huppantam, a táskámból előhúztam a gépem. Kaptam egy estét magamnak. Azt hiszem, aznap este kötöttünk szoros barátságot a Zweigelttel. Fogalmam sincs, melyik borász márkáját szolgáltak fel, de az illata, és a mélysége behúzott, és minél mélyebbre süppedtem a fotelben, annál inkább behúzott a szöveg. A szöveg töredezett volt, csapongott, és folyton megzavartak a bárpultnál ácsorgó fickók pillantásai – valahogy még mindig nem világos, hogy egy nő egy bárban nem rájuk kíváncsi, pláne ha éppen ír vagy olvas, az tényleges és nem álcselekvés – de szerencsémre megjelentek nők, akik elfoglalták őket. Éjfél után nem sokkal fizettem, az utolsó fél pohár Zweigelt elvitt, mintha előbb egy filtert helyeztem volna a szövegre, amit sikerült leszednem és árnyalatokat adni hozzá. Zsákként zuhantam az ágyba – a legjobb állapot. A Zweigelt azóta is a kedvencem. 

---