Fiatal kutatóként, talán éppen a PhD utolsó évében, vagy azután, Portóba utaztam. Az airbnb szobámban reggel sirályok ébresztettek, az első kávém főzése alatt hallottam a hírekben, hogy Görögország becsődölt. Konferenciára siettem, Porto csempével borított házai és bauhaus negyedein át gyalog jártam, az egy órányi séta alatt mindig jutott idő egy pasteis de nata-ra. Az egyetem büféjében ültem le összedobni az előadásomat, ami a hazai kortárs független társulatok ökoszisztémájáról szólt. A büfé csempéjén sétálgató sirály kitartóan bámult, én meg őt, aztán tollat kértem a büféstől, aki az utolsó tollát adta oda nekem: le volt vágva a vége, hogy éppen beleférjen az ingzsebébe, vagy a füle mögé. Az elméletet csiszoltam, mint a gyémántot, meg akartam mutatni az eredetiségét, miközben vitt magával a sok-sok interjú koreográfusokkal, táncosokkal, programszervezőkkel. Imádtam a kortárs táncot, színházat, előadóművészetet, de a konferencia-görcs belém állt. Magam voltam, mint általában a konferenciák első napján, nem ismertem senkit, és olyan gazdag volt a program, hogy egyik teremből a másikba vándoroltam szinte találomra nyitva be a termekbe, száz fok volt, mindenki izzadt, és akkor volt a szülinapom is. Az első pillanattól fogva függővé váltam. Többtucat prezit hallottam, a latin diszkótól, a jugoszláv punkokon át, a görög emokig, elsőéves doktoranduszoktól az ötvenes-hatvanas tanszékvezetőkig, minden előadás lekötött. Hirtelen nem érdekelt hogy, zéró-elmélettel sztorizik valaki, vagy az évtizednyi cikkeit összegzi, a szokásos konferencia-versengés (kinek csillogóbb az érvelése, nagyobb az adathalmaza, vagy csavarosabb az elméleti levezetése) háttérbe szorult. Első este magamban vacsoráztam, talán vmi friss halat isteni borral. Az első keynote-ok után, amik a lenyűgöző Concert Hall kipárnázott termeiben hangzottak el, bekapcsolódtam az off social eventekbe. Az első konferenciák egyike volt, ahol megpróbáltam tudatosan alkalmazni a networking skilleket. Sután, aztán egyre jobban. A legjobb terep volt. Punk konferencia. Punk-rajongók, ifjúság-, kultúra- és médiakutatók, antropológusok, szociológusok, bölcsészek. Funzine kiállítások, filmvetítés, performansz, koncert és elképesztő dj-zés volt a program a termeken kívül. Rövidre zárom. Rengeteg konferencián voltam azóta, de itt születtek barátságok, networkök, és rengeteg inspirációt hoztam magammal. Azóta alkalmaztam zenét, video-artot, akár sokként, akár illusztrációként az egyetemi előadásaimban, gyakoroltam a különböző módokat ahogyan ugyanazt körüljárom, és kísérleteztem a csenddel, és a kültérrel is. Nem volt egy biztos út, mindig benne volt, hogy nem működik. Amit ott tanultam, azóta elolvasott könyvek, cikkek mind belémégtek, használtam is itt-ott. Gyakorlatilag a nagy puzzle elemeként illesztette össze, amit addig tudtam társadalomról, történelemről, gazdaságtörténetről, stílusról. Kora ifjúságom óta az hajtott, hogy megértsem hogyan működik a világ. Elemeire bontva, egy-egy szeletet ismerünk meg, de kell valami átívelő big picture. Az, hogy a Szigeten kategóriánként válogatva léphettél át egyik stílusból a másikba, a világzene színpad ska pörgése után, a nagyszínpad felkapott poszt-posztpunk, vagy újgenerációs hiphopja után be az elektrosátorba hajnalig – következmény. A kulturális ipar logikusan levezethető terméke. Nyilván, a koncerteken ugrálva, egyszerűen vitt a zene, hol így, hol úgy mozogtam, miközben azt hittem csakúgy mozgok és kész, de szerepekbe bújtam, mint mindannyian. Már akkor bekattant, hogy miért változik és miért pont úgy a stílus vagy egy fesztivál, és miért pont innen, vagy onnan inspirálódunk földrajzilag/ kulturálisan, és miért van egy-egy régióból és máshonnan nincs előadó, stb., és a legkézenfekvőbb magyarázat volt a 'termék', a commodification (elárusiasodás) logikája, illetve a globalizáció, a modernizmus, a kapitalizmus története... A Tilos rádió Vosztok műsorának szerkesztője, műsorvezetője voltam évekig, illetve az oroszok.blog tagja, szerzője, szerkesztője. A Tilos szinte a kezdetektől fogva fontos volt nekem, a leghitelesebb műsorok a tartalmat közvetítik nem a formát. A forma eszköz. A vasárnap a kedvencem, ha otthon vagyok sosem hagyom ki. A SoundSystem podcastban elmondom azt, amit eddig nem tudtam ilyen ívvel elmondani/ megírni (még), "minden ami kimaradt" az eddigi írásaimból, előadásaimból. A lényegre figyelj, ha érdekel, nem áll mögöttem csapat (szerkesztők, vágók, stb). Terveim közt szerepel a design-történeti kutatásaim – Milánóban bújtam a levéltárakat, könyvtárakat, múzeumokat a phd-mhoz – következő évadban való feldolgozása. Ez az első, itt: Az érdekel, hogy a zene mögött, amit stílusnak, vagy 'kategóriának' érzékelünk, milyen tartalom van, kik és miért hozták létre, mit mondanak el benne, emberi közösség vagy egyéni önkifejezés a zene, és hogyan válik egy közösség művészete kulturális termékké. Miért szaggatják meg a ritmusokat egyesek, és miért lassítják le mások? Hogyan cserélődik ki a forma mögött a tartalom? Az első évad Jamaicától Angliáig, a ska születésétől a punk reggae időszakáig mutatja be a zene, a mozgalom, stílus és gyarmatosítás-posztkolonializmus viszonyát. A zenei válogatás az elfeledett klasszikusokat és az újrafelfedezett művészeket mutatja be, a playlist elérhető a spotifyon. A ska tánc, zenei stílus és életérzés. Igaz városi, azaz urban kultúra, ami az 1950-es években hódított először Jamaicán, legendásan Kingstonban. A ska nem más mint jamaicai és amerikai r'n'b, azaz rhythm'n'blues karibi alapokon, mint a helyi mento, vagy a kubai mambo, ami az alapritmust adja. Az ütemet a fúvósok adják, zongora az offbeat-en, 4/4-re lép be a dob a 2-re és 4-re. Zongora helyett gitár egészíti ki. Az 1964-es This is ska! című dokumentumfilm készítésekor a BBC Kingstonban járt, és a legfontosabb előadókat kapta el, így az egyik legjobb forrás ha a ska előadóművészeti és zenei örökségét szeretnénk megismerni, a hangulatát érezni. A film pont az 1962-es Brit kivonulás után készült, amikor Jamaica ünnepelt. Igaz azonban, hogy a Jamaica továbbra is a Commonwealth tagja maradt, azaz a brit királynő maradt az államfő. A rocksteady a 60-as években jelent meg, a ska-ra épül, "lassított ska", egyesek szerint azért, hogy könnyebb legyen áttáncolni az éjszakát. HALLGASD MEG A SOUNDSYSTEM 2. EPIZÓDOT! |